2010. november 6., szombat

A bennünk élő farkasok - indián történet

Egy elgondolkodtató levelet kaptam egy ismerősömtől.

Fogadjátok szeretettel.

Egyszer egy fiú beszélt nagyapjának arról, hogy mennyire dühös egy társára, aki igazságtalan volt vele.
 
...A Nagypapa így szólt hozzá:
 
- Hadd mondjak el neked egy történetet. Magam is voltam már úgy, hogy gyűlöltem azokat, akik elvesznek, anélkül, hogy megbánást éreznének. A gyűlölet azonban elgyengíti az embert, miközben csöppet sem árt az ellenségednek. Olyan ez, mintha abban a reményben vennél be mérget, hogy majd az ellenséged hal meg tőle. Én is sokat küszködtem ilyen érzésekkel. Olyan ez, mintha két farkas volna bennem. Az egyik jó, és nem bánt senkit. Harmóniában él mindennel, ami körülveszi és nem sértődik meg, ha nem akarják szándékosan bántani. Csak akkor harcol, ha azt kell tennie és akkor is csak úgy, ahogy helyénvaló.
A másik farkast azonban majd szétveti a düh. A legkisebb dologtól is fellángolnak az indulatai. Mindenkivel harcban áll állandóan, minden különösebb ok nélkül. Gondolkodni sem tud, annyira elhatalmasodik benne a düh és a gyűlölet. Nehéz ezzel a két belső farkassal együtt élni, mert mindkettő dominálni akarja a lelkemet.
 
A fiú mohón nézett a nagyapja szemébe és megkérdezte: 
- Melyik fog győzni, nagyapa?
 
A nagyapja pedig ünnepélyes hangon így felelt:
- Az, amelyiket táplálom.

1 megjegyzés:

Margó írta...

Köszönöm Krisz, ez igazán szép és tanulságos történet. Imádom az indián igaz-meséket! Figyelni fogok a farkasaimmal kapcsolatos harmóniára:-)))

 

blogger templates | Make Money Online