2010. november 21., vasárnap

Az asztalom, egy CT oldal + freebie

Úgy gondoltam mivel sokaknak tetszett a word-art freebie, amit a múltkor készítettem, hogy rendszeresen készítek nektek. Mivel azonban eddig sokszor nem sikerült betartanom (sajnos sokszor önhibámon kívül) bejegyzésekre tett igéreteimet, ezért úgy gondoltam hetente egyszer készítek egy Freebie-t! Ezt remélem sikerül majd rendszeresen betartanom!

Akkor mutatom sorba amiket ma hoztam!
Először is ma zárul a Cewe heti kihívása. Téma a saját asztalunk. 
Krissz megint feladta a leckét. Mostanában Art-Journal oldalakat szeretek igazán készíteni és általában Roben-Marie vagy Timo készletivel. 
Ezt szerettem volna összehozni. Remélem sikerült. 
Még tudtam volna rajta molyolni, de az idő már nem engedte, úgyhogy nekem kellett elengedni az oldalt!

A képen a mostanában leginkább foglalkoztató "dolgokat" igyekeztem megörökíteni.

felhasnzáltam:
Háttér papír, ecset - Roben-Marie Smith
Rothring toll, festőpaletta (átalakítva!), egér, kávés csésze, festék fotó - netről
Naplómat Sabe készítette, bár a borítóját kicsit átvarázsoltam Roben-Marie papírjával
jegyzetttömb - DS_ChocolateMint_Add-On freebie, Roben-Marie papírral átdolgozva
Gombostű - Missvivi
ceruza - eqrAveziur

Remélem senkit sem hagytam ki.



Eva (eqrAveziur) egy régi készletével a Love Day-el alkottam oldalt a héten, mutatom:

A fotón Anna és Máté látszik - még Pesten - egy esti fürdőzés során. A kép úgy kb. 5 éve készült.

varrás, háttérbe mosott ecset minta - magam készítettem GIMP ecsetek felhasználásával
fotómaszk - is saját készítésű, ezt a készlet elemeiből készítettem
fotó manipuláció - Desert action-al



A Freebie amit készítettem nektek:


Köszi hogy benéztél! Szép hetet kívánok!


2 megjegyzés:

kreatívhit írta...

Vidám kis oldal ez a fürdőzős.Remek hangulatú lett.
S kösz a freebie-t is.

Margó írta...

Mindkét oldalad nagyon tetszik!!! Az első azért, mert sokat elmond a mostani érdeklődési körödről - nagyon szeretem ezeket a színeket!
A második, Anna és Máté, most az egyik kedvencem. Nem csak a Te oldalaid közül, hanem úgy összességében.!!!

... és gyűjtöm a freebieket Tőled!!! Köszönöm. (Remélem hamarosan tudok újból sok oldalt készíteni és használni fogom őket!)

 

blogger templates | Make Money Online