2010. március 16., kedd

2010. Március – Az Elfogadás felszabadító ereje II.

Ami a tegnapi bejegyzésből kimaradt:


Március 9-11. – Mentális testünk hangolása és beállítása folyik a spirituális testbe küldött rezgések alapján. Most fontos, hogy kiengedjük magunkból kényszeres gondolati mintáinkat. Felsőbb Tudatosságunk Fényei segítenek kipucolni gondolati „szemétlerakóinkat”, melyek mentális testünk számos részén találhatók. Minden olyan gondolati minta, melyeket magunkról vagy másokról nem a szeretet rezgéseivel hoztunk létre, az szennyezésként rátapad erre a testünkre, és igencsak makacsul ragaszkodik hozzá. Ahhoz, hogy fenntartsa magát (energia-megmaradásJ), folyamatosan vonja el a rezgéseket a mentális testről. Így az meggyengülve, veszít rezgésszámából és érzékennyé válik az alacsonyabb tartományokban létező gondolati mintákra. Fontos, hogy tudatos gondolat-figyeléssel minden alacsonyan rezgő mintát felcseréljünk magasan rezgőre. Azaz minden negatív gondolatot pozitívval helyettesítsünk! Mindenben a jót lássuk és azt erősítsük. Ez különösen fontos a hangolás ideje alatt! Így mi is segítünk magas rezgésszámon tartani mentális energia-testünket és így leválaszthatók róla a szennyeződések.
 
 
Március 15. – Nekünk, magyaroknak különösen fontos ünnepi dátum, de energetikailag is jelentős. Újabb Fénytengely-állítás. Most Igazság-tengelyünk hangolása folyik. Ez egy olyan vezérlő erő bennünk, mely a megkülönböztetés erejével képes az isteni Igazság rezgéseire hangolni gondolati-, és érzelmi mintáinkat. Ha az isteni Igazsággal EGY-ezők vagyunk, akkor pontosan tudjuk, mert képek vagyunk felmérni, mi felel meg az isteni Törvényeknek és mi nem. Ez nem az a fajta ál-igazságérzet, amikor reklamálunk, hogy nekem miért nincs, ami neki van! Ez az erő felülemelkedik a társadalmi normákon is és a Szeretet tiszta, elfogadó és mindent értő Fényéből táplálkozik. Ebben az erőben benne van a minden úgy jó, ahogy az Akarat szerint van, mert a Szeretet mércéjével mér, amiben mindenki EGYenlő. Ez a tengely akkor tud a helyére állni bennünk, ha nem tagadjuk meg Önmagunkat. Ám ha tudatilag nem vagyunk képesek befogadni isteni Valónkat és a Gondviselést nem tudjuk szeretettel elfogadni, akkor ez a tengely nem állhat tökéletesen a helyére, és isteni Igazságérzetünkben torzítások keletkeznek. Ilyenkor van az, amikor valaki különbnek érzi magát másoknál…
 
 
Március 19-21. – Érzelemtestünk beállítása zajlik. Spirituális testünkben már benne vannak az ideális frekvenciaminták, de ennek átadásához először érzelmeinket kell megtisztítanunk, hogy a magasabb rezgések energia-testünket harmonikusan átjárhassák. Érzelemtestünkben hordozzuk mindazon lélekemlékeinket, melyek megéléseink során keletkeztek, és feloldatlan energiamintaként rezegnek. Ezek olyan kényszerítő erőként hatnak, melyek kiegyensúlyozásra (ellentétes megélésre) vágynak. E testünk tisztításáról a Megbocsátás kegyelmi Fénye gondoskodik. Ehhez azonban alázattal fel kell ismernünk, mik azok a kényszeres cselekvést előidéző érzelmek, melyek csapdában tartanak bennünket.
Állandóan sajnáltatod magad, vagy éppen mindig elismerésre vágysz és ezért mindent elkövetsz? Honnan jönnek ezek az indíttatások? Onnan, hogy nem élsz békében Önmagaddal… Nem szereted magad eléggé, és ennek hiányát más forrásból akarnád pótolni. De ezek a pótlékok csak ideig-óráig működnek. Csak önmagad elfogadása és szeretete tudja visszaállítani Belső Békédet, mely örök és kifogyhatatlan tápláléka lelkednek.
Bármilyen furcsán is hangzik, de ölelgesd meg magad szeretetteddel és minden nap mondd el magadnak (a tükörbeJ) mennyire szereted és becsülöd azt, aki vagy! Engedd, hogy a Megbocsátás feloldja bekötött, lehúzó érzelmeidet és felszabadítson téged. Így képes átjárni spirituális szabadságod Fénye, hogy átragyogja Érzelemtestedet.
 
 
Március 21. – Ez a nap egyedül is jellegzetes, mert tavaszi napforduló van. Az újra-születés, az ÚJ ÉLET szimbóluma, a Kikelet ünnepe. A régi terhek elhagyásának és az Új lehetőségek felöltésének ideje. Ilyenkor, ha imádkozunk az eltávozottakért, és ha még nem kezdték meg újabb inkarnációjukat, segíthetünk nekik kiválasztani legelőnyösebb életüket imánk erejével. Ha áldást mondunk ilyenkor bármire vagy bárkire, annak fejlődése meggyorsul. Földanya ma különösen kegyes, Új Ruhát ölt és feldíszíti Szíve fényével minden gyermekét. Érdemes elengedő szertartást is csinálni a mai napon a négy Őselem segítségével:
Egy papírra felírhatod mindazon dolgokat, melyeket le szeretnél tenni, amik már nem segítenek tovább utadon. Ezek lehetnek tulajdonságok, kapcsolatok, kötöttségek, megszokások… stb. Tisztelettel kérd meg Földanyát, hogy az ő segítségével visszaadhasd a körforgásba.
Majd egy kis földre tedd rá a papírt, gyújtsd meg, füstjét hajtsd az ég felé, és érezd, ahogy elszáll vele mindaz, amit el szeretnél engedni.
Mikor teljesen elégett de még izzik, oltsd el vízzel, és az egészet borítsd be földdel és add vissza Földanyának (ásd el). Érezd, ahogy új lehetőséged kibontakozik benned…
 
Március 27. – Az elfogadás próbája. Mindenki elé odaállítják a lehetőséget, mellyel elfogadhatja küldetését és az Isteni Akaratot Önmagában kiteljesedni. Ez érkezhet szellemi úton, angyali üzenetben, de akár fizikai megkeresés útján is. Használjuk Igazságtengelyünk erejét, hogy megértsük a szellemi üzeneteket! Kérjük Jézus segítségét a megértéshez és ajánljuk fel Magunkat Általa.
 
Március 30-31. – Étertestünket hangolják. Nehéz feladat, mert benne van minden információ fizikai testünkről. Minden szennyezés amit elkövetünk „magunk ellen”, az itt rögtön meglátszik. De ugyanígy látszik minden tisztítás és tudatos fejlődés, munka is. Mivel fizikai testünk és étertestünk között nagyon szoros kölcsönhatás van, ezért mindegyikre szinte azonnal hathatunk a másik által. Mivel ez az éterikus mező minden fizikai részünket körbevonja és áthatja, rajta keresztül kommunikálnak sejtjeink (atomjaink). Ez a „közeg” egy közvetítő energia „anyagi” és „nem anyagi” között. Ez a testünk segít megnyilvánulnunk látható, fizikai formánkban. Az étertest energetikai vonalai megegyezően futnak a fizikai testben található energiapályákkal, mintegy segítve a Fény életerővé alakítását. Hangolása éppen ezért lényeges, és ugyanakkor a legérezhetőbb is. Rajta keresztül gyógyulhatunk és tisztulhatunk. Kérjük őrangyalaink és segítőink közreműködését, és az egész hangolás alatt próbáljunk folyamatosan minden részünknek szeretetet küldeni szívünkből. Ez fellazítja a negatív bekötöttségeket és lehetővé teszi kitisztításukat. Végezzünk mindkét napon reggel aura és csakratisztítást. Csak fél órával korábban kell felkelnünk hozzá, de egész életünket befolyásolhatja.

Nincsenek megjegyzések:

 

blogger templates | Make Money Online